Egy közelmúltbéli fegyverexpón egy olyan aktív védelmi rendszert kínáltak eladásra az oroszok, ami állításuk szerint képes semlegesíteni a páncélosra leselkedő legveszélyesebb fenyegetéseket, ám ez a marketingszöveg némiképp hiteltelennek tűnik annak tükrében, hogy a háború kitörése óta Moszkva több mint 5000 páncélozott harcjárművet vesztett Ukrajnában.
Közel ötödével bővült a turizmus idén januárban, mint 2022 elején, és nem csak a külföldiek tértek vissza, hanem a magyarok is szívesen költöttek téli utazásra. A járvány előtti szintet azért még így sem sikerült elérni.
Eddig 170 embert kellett kimenekíteni a környékről.
A vádlottak nyugati, a repüléssel kapcsolatos elektronikus berendezéseket szállítottak orosz cégeknek, emellett javításokat is intéztek orosz gyártású repülőgépek berendezésein.
A háborúellenes oligarcha arról beszélt, hogy a nyugati szankciók komoly nyomás alá helyezik az országot, mely akkor kerülheti el a pénztelenséget, ha a "baráti országok" kisegítik befektetésekkel.