27° Budapest
2025 június 18., szerda

Gazdaság

Minden hír

2 évvel, 3 hónappal ezelőtt

Maradék két kormányzati posztját is elvették Palkovics Lászlótól

Hétfőtől végleg búcsúzik minden kormányzati pozíciójáról az egykori technológiai és ipari miniszter.

2 évvel, 3 hónappal ezelőtt

GKI: Bár többet keresünk, nem annyival, mint azt a havi kereseti adatok sugallják

Miközben 2010-2021 között a bruttó keresetek közel 2,17-szeresükre emelkedtek, addig a nemzeti számlák szerinti bruttó keresetek esetében a növekedés csak 1,65-szeres volt.

2 évvel, 3 hónappal ezelőtt

Milyen kártérítésre számíthat, aki balesetet szenved egy olyan káoszban, mint a szombati?

Azoknak fognak fizetni a biztosítók, akiknek volt legalább kötelező biztosításuk és vétlennek bizonyulnak, a felelősség megállapítása azonban hónapokba fog telni a szombati tömegbaleset ügyében. A Magyar Biztosítók szövetsége ezért aktiválta a tömeges kárrendezési szabályozását, ami révén még a vizsgálatok lezárulta előtt kártérítési előleget fizetnek az azt igénylő érintetteknek. Azokkal, akiknek a vizsgálat végén mégis felmerül a felelőssége, utólag fognak elszámolni.

2 évvel, 3 hónappal ezelőtt

Elzárták a pénzcsapot a Szerencsejáték Zrt.-nél, de azért jutott 40 millió Bayer Zsolt cégének

Az utóbbi hónapokban szokatlanul kevés, alig 200 millió forint támogatást osztottak szét a Szerencsejáték Zrt. szponzorációs keretéből. A kevésből jutott 40-40 millió Bayer Zsolt és az egykori ATV-vezér cégeinek, illetve a dunakeszi sportegyesületnek is, ahol egykor Szijjártó Péter futsalozott.

2 évvel, 3 hónappal ezelőtt

43 milliárd dollárért vett innovatív rákkezelési módszereket fejlesztő céget a Pfizer

A két cég arra törekszik, hogy felgyorsítsa a rák elleni áttörést.