Budapest
2026 március 16., hétfő

Gazdaság

Minden hír

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Hiába adtak fel hirtelen több tízezer lakáshirdetést a tulajdonosok az Otthon Startra készülve, így is szűkült a kínálat

Gyorsabban tűnnek el a lakások a piacról, mint ahogy az újak megjelennének.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Már konkrétan recessziót várnak a magyar cégvezetők

A vörös sávba süllyedt a Beszerzési Menedzser Index értéke.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Folytatódott a drágulás az iparban, éves szinten 4,5 százalékkal nőttek az árak

A megelőző hónaphoz képest összességében stagnáltak a termelői árak júliusban.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

92 százalékosra emelkedett az orosz olajnak való kitettségünk, ebből közvetlenül Putyin körei is profitálhatnak

Az ukrajnai invázió 2022-es megindulása után ismét fontos szerepet kapott az olajkereskedelemben a Normeston közvetítőcég, amely az orosz elnökhöz köthető.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Az egyik bank rögtön 3 százalék alá vitte a most induló Otthon Start kamatát

Jól cseng az intézkedés, óriási megtakarításokat azonban ez nem jelent a havi törlesztőben a 3 százalékos kamatokhoz képest. A plafon alatti kamatszint egy másik kedvezmény miatt lehet vonzó.

image