19° Budapest
2025 augusztus 22., péntek

Gazdaság

Minden hír

2 héttel, 3 nappal ezelőtt

Donald Trump megerősítette, hogy különmegbízottja a héten Oroszországba látogat

Korábban Donald Trump a hét végéig szabott határidőt Oroszországnak, hogy tegyen lépéseket az ukrajnai háború befejezésére, különben nem részletezett új szankciókkal kell szembenéznie.

2 héttel, 3 nappal ezelőtt

Kormányközeli alapkezelőket pumpál a 300 milliárdos lakásprogram

A Lakhatási Tőkeprogram lebonyolításában részt vevő alapkezelők mögött olyan ingatlanpiaci mogulok sejlenek fel, mint Mészáros Lőrinc, Tiborcz István vagy Jellinek Dániel, de van kapcsolódási pont Rogán Antallal is.

2 héttel, 3 nappal ezelőtt

Bírósági ítéletekre kellett hivatkozni, hogy Nagy Mártonék elárulják, mennyi közpénzt osztottak a vidéki kocsmáknak

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak elsőre nem sikerült teljesíteni a közérdekű adatigénylést.

2 héttel, 4 nappal ezelőtt

Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start

Nemcsak az elsőlakás-vásárlók miatt, azok is aktivizálódtak, akik eddig kivártak a vásárlással, de most megelőznék a várható áremelkedést.

2 héttel, 4 nappal ezelőtt

És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni áprilisig

Épphogy nulla fölötti növekedést mutatott be a magyar gazdaság, de a kormány azért már elkezdte bedurrantani a választási pénzszórást, közben pedig új lendületet vett a vámháború, de úgy, hogy az EU a legrosszabbat megússza. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.