Az amerikai elnök nevetségesnek és elfogadhatatlannak nevezte az elődje, Joe Biden szigorúbb szabályozását. Arról nem beszélt, hogy az autók így talán olcsóbbak lesznek, de az emberek sokkal többet fizetnek majd az üzemanyagért.
A volt üzlettárs szerint a milliárdos üzletember jogtalanul tette ki őt a cégéből és íratta át a részvényeit a lánya nevére. Rahimkulov Ruszlan áll a per elébe. Mekkora vagyon forog kockán? Hogyan bonyolítják a két üzletember viszonyát az ukrán szankciók?
Sea baby típusú ukrán, robbanófejjel ellátott drónt hatástalanítottak december 3-án a román katonai búvárok a fekete-tengeri kikötővárostól, Konstancától 67 kilométerre. A háború kitörése óta, 2022 februárjától 12 ezer kereskedelmi hajó haladt át ezen a térségen, és ezalatt az idő alatt 150 aknatámadás történt.
Azt nem tudni egyelőre, hogy mit venne meg a Lukoilból és azt sem, hogy egyedül tervezi-e a vásárlást, vagy egy konzorcium tagjaként.
A nyugdíjszakértőt a Tisza egyik szakértőjeként jeleníti meg a kormányközeli nyilvánosság, aki az ellenzéki párt különböző, általuk hangoztatott tervezett megszorításokért is felelős.