Budapest
2025 szeptember 11., csütörtök

Világ

Minden hír

2 hónappal ezelőtt

Külföldi beavatkozás gyanújával is nyomoz az Elon Musk-féle X ellen a francia ügyészség

A gyanú szerint Elon Musk nem csak nyilvános szerepléseivel vesz részt a politikában. Az Európai Bizottság és a franciák is vizsgálják, hogy az X algoritmusának manipulálásával befolyásolta-e a közvéleményt.

2 hónappal ezelőtt

Alagutat akart ásni az a fiú, aki homokba fulladt a Róma melletti strandon

A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.

2 hónappal ezelőtt

Elégették a fegyvereiket a Kurdisztáni Munkáspárt iraki harcosai

Ezzel a gesztussal fejezték ki, hogy beszüntetik az ellenállást.

2 hónappal ezelőtt

„Kérlek, édes Istenem, nézd meg ezt” – ezt üzeni Trump különmegbízottjának a lánya Kijevből

Meaghan Mobbs, Keith Kellogg nyugalmazott tábornok három gyereke közül az egyik, Donald Trump feltétlen híve. Már 2016-ban kampányolt neki, és most azt nyilatkozta a The Timesnak: 95 százalékban egyetért azzal, amit az elnök tesz, de tart attól, hogy a háború ügyében Putyin orosz elnök miatt lejáratja magát.

2 hónappal ezelőtt

Saját polgári utasszállító gépükre tüzelhetett az orosz légvédelem

Egy orosz újságíró szerint az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát drónokra vadászó légvédelmi egység lőtte meg. Úgy tudni, a gép kisebb károkkal megúszta, a fedélzetén sem sérült meg senki.