Budapest
2025 október 23., csütörtök

Világ

Minden hír

3 évvel, 1 hónappal ezelőtt

Kirúgták a rendőrfőnököt, aki késlekedett a texasi iskolai lövöldözésnél

Pete Arredondót egyhangúlag mentette fel a texasi Uvalde iskolaszéke.

3 évvel, 1 hónappal ezelőtt

Több halálos áldozata is van a tiltakozásoknak Haitin

Hétfő óta már három embert lőttek agyon a kormányfő lemondását követelő tiltakozásokon Haitin, ahol az utcai megmozdulások immár a szigetország több városára is átterjedtek – közölte helyi idő szerint szerdán az egyik szervező és a rendőrség.

3 évvel, 1 hónappal ezelőtt

Jelentősen növelné a védelmi kiadásait Tajvan

A védelmi kiadások jelentős, 12,9 százalékos növelésére tett javaslatot csütörtökön a tajvani kormány, így a sziget 2023-ban 415,1 milliárd tajvani dollárt (mintegy 5600 milliárd forint) fordíthat védekezésre, miközben egyre nagyobbak a feszültségek a szigetet szakadár tartományának tekintő Pekinggel.

3 évvel, 1 hónappal ezelőtt

Amerika milliárdokat küld Ukrajnába, a konfliktus akár 50 évig is elhúzódhat – a háború csütörtöki hírei

Az ukrán elnök, Volodomir Zelenszkij szerint az oroszok csapást mértek egy ukrajnai vasútállomásra, mintegy tizenöt ember halálát okozva ezzel. Szerdán szinte egész nap szóltak a légvédelmi szirénák Ukrajnában. Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a háború csütörtöki eseményeiről.

3 évvel, 1 hónappal ezelőtt

Az oroszok csapást mértek egy kelet-ukrajnai vasútállomásra, tizenöten meghaltak

A támadásnak mintegy ötven sebesültje is van.