Magyarország már régóta az EU problémás gyereke, ám a német autógyárak továbbra is invesztálnak az orbáni gazdaságba, aminek lehetnek még kedvezőtlen következményei – figyelmeztet a szerkesztő, Florian Naumann.
Három ember életét vesztette, többen megsérültek egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.
Az EU és az USA megállapodott a kétoldalú kereskedelemben érvényes vámok mértékéről, így sikerült elhárítani annak a veszélyét, hogy az USA augusztustól 30 százalékos vámmal sújtson minden EU-s terméket és szolgáltatást. Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
A gyerekeket és a gyerekes gyűjtőszenvedélyű fiatal felnőtteket megcélozva váltott ki Labubu babáival vásárlási őrületet a kínai Pop Mart, ami a cég alapítóját mesésen gazdaggá tette.
Lemondott tisztségéről vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át “védelmi pénzt” fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.