Peszkov szerint a kétoldalú kapcsolatok jelenleg „már meglehetősen mélyponton vannak”. „Nincs érdemi párbeszéd Németországgal, az Európai Unió többi országával vagy az észak-atlanti szövetséggel” – mondta.
Az elkövetők fele ellen tettek már feljelentést korábban bántalmazás miatt.
Olaf Scholz azt követően hozta meg döntését, hogy Washingtonból is olyan hírek érkeztek, miszerint az amerikaiak Abrams harckocsikat szállítanának Kijevnek.
A bejelentés akár már a héten is megérkezhet.
A német külügyminiszter korábban azt mondta, ha engedélykérés érkezik, nem fogják elutasítani.