A kemencét tavaly augusztusban kezdték hűteni, márciusra tervezték az újraindítást, de most biztosan nem fogják azt beizzítani. A létszám is a felére csökkent.
A magyar állam 10,2 milliárd forintot áll az összegből.
Az ország legjelentősebb és Európa egyik legnagyobb fuvarozó-logisztikai vállalatcsoportjával bővül a miniszterelnöki vő birodalma. Wáberer György egyszer már kiszállt a nevét viselő cégből, akkor a társtulajdonossal meglévő konfliktusok miatt. Arra egyelőre nincs magyarázat, a mostani lépést mi indokolta.
Életre kelt az acélgyártás szívének tekinthető kohó, és megtörtént az első nyersvascsapolás is.
Susan Wojcicki a kezdetektől a Google csapatának tagja volt, az utóbbi kilenc évben a cég által felvásárolt videómegosztót vezette.