Egy 21 szakértőből álló testület egy olyan 80 tételes listát állított össze, amelyen az Alzheimer-kór ellen használható, már meglévő készítményeket rangsorolták.
Egy friss kutatás szerint, bár az évek során sokan felépültek a hosszú Covidból, sokan még mindig szenvednek tőle.
Olykor már az otthona bejáratát is elállják egy amerikai nőnek azok a csomagok, amelyek tévesen érkeznek hozzá. Az ügy igencsak rejtélyes, mert a cím stimmel, a név azonban nem. Az Amazon megoldást ígér a problémára.
A második magyar asztronauta néhány űrbeli kísérletét 13 ezer magyar diák ismételte meg földi körülmények között. A kisfilmet, amelyben Kapu az űrállomáson megalkotja a „víztestet”, 15 millióan nézték meg.
A Bloomberg neves Apple-szakértője, Mark Gurman szerint 2026 végén jöhet az Apple történetének első, érintőkijelzős MacBookja.