Budapest
2025 november 10., hétfő

Tech

Minden hír

3 évvel ezelőtt

Ezer nyelven akar szolgáltatásokat nyújtani a Google

A cég szerint az baj, hogy a Google csak 130 nyelven kínálja fordítóprogramját, miközben a világon 7 ezer nyelvet beszélnek.

3 évvel ezelőtt

Átverte az Apple-t egy volt alkalmazottja, 20 év börtönt is kaphat

Bűnösnek vallotta magát az a korábbi Apple-alkalmazott, aki saját bevallása szerint több mint 17 millió dollárral, vagyis mai árfolyamon számolva több mint 7 milliárd forinttal károsította meg a céget.

3 évvel ezelőtt

Felkerült az internetre 91,7 millió fájl a múltból, itt böngészhet közöttük

A Discmaster nevű oldal az Internet Archive-ra feltöltött fájlok között keres, egészen az 1980-as évekig visszamenően.

3 évvel ezelőtt

Már Romániában is megjelent az omikron Amerikában terjedő változata

Az Egyesült Államokban már a fertőzések 29 százalékát a BQ.1-es változat okozza. Az uniós járványvédelmi központ szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy az új alvariáns súlyosabb megbetegedést okozna.

3 évvel ezelőtt

Valódi repülő autót épített egy kínai cég, már a levegőt is megjárta

Az Xpeng nevű cég repülő autója 2 tonnát nyom, ennek ellenére könnyen tud repülni – még akkor is, ha egy-két rotor leáll a levegőben.