Budapest
2025 november 11., kedd

Tech

Minden hír

3 évvel ezelőtt

Amikor ön meghallgat egy magyar zenét a mobilján, jobban jár majd a szerzője

Az Artisjus Egyesület megbízta a francia Sacemet, Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjét azzal, hogy 2023 januárjától képviselje a magyar zenei repertoárt a nagy online streaming szolgáltatóknál. Az Artisjus ígéri, a most létrejött megállapodás révén az általa képviselt magyar dalszerzők az elérhető legmagasabb összegű jogdíjat kapják majd online elhangzásaik után, ráadásul jóval gyorsabban juthatnak hozzá ehhez a bevételhez, mint korábban.

3 évvel ezelőtt

Új kutatócentrum nyílt Magyarországon, az Alzheimer-kórra fókuszál

Megnyílt az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) új klinikai kutatócentruma, amely Alzheimer-kór korai felismerésén, a betegség kialakulásában részt vevő idegélettani tényezők pontosabb megismerésén dolgozik.

3 évvel ezelőtt

Aláírt a Google és a Renault: jön az autó, amit mesterséges intelligencia vezérel

A Google az Android Auto kapcsán szerzett tapasztalatokat kamatoztatná a „jövő járművében”, amit a Renault-val közösen kezdett fejleszteni a cég.

3 évvel ezelőtt

Az űrből sugározna áramot a Földre az Európai Űrügynökség

Az Európai Űrügynökség (ESA) hamarosan dönthet arról, belevág-e egy olyan fejlesztésbe, amelynek végén a világűrből sugározná le az energiát a Földre.

3 évvel ezelőtt

Újfajta fúziós erőművet találtak ki a britek, sokkal olcsóbb, mint az eddigi fejlesztések

A brit First Light Fusion nevű cég egy olyan „fegyvert” fejlesztett ki, amely 6,9 km/s sebességű lövedéket lő ki a fúziós üzemanyagra, hogy beinduljon a magok egyesülése.