Budapest
2025 november 16., vasárnap

Tech

Minden hír

2 évvel, 10 hónappal ezelőtt

Elsőként azonosítottak állatfajt, mely fogékony lehet az Alzheimer-kórra, mint az ember

Partra vetődött bálnák agyában mutatták ki az Alzheimer-kórra jellemző elváltozásokat, ez pedig magyarázatot adhat a haláluk körülményeire is.

2 évvel, 10 hónappal ezelőtt

Aggasztó NOB-jelzés: kimutathatóan veszélyesek az új olimpiai sportágak

A napokban tette közzé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elemzését a tavalyi tokiói olimpia tanulságairól. Egy aggasztó trendre is figyelmeztetnek: a legújabb olimpiai sportágak aránytalanul nagy sérülési kockázatokkal járnak.

2 évvel, 10 hónappal ezelőtt

Minden mobilt érint, minden gyártónak fájhat: kötelezővé tennék a cserélhető akkut az EU-ban

Az Európai Unió a töltőcsatlakozók egyesítése mellett azt is szeretné elérni, hogy a jövőbeli telefonokba cserélhető akkumulátorok kerüljenek. Érthető érvek vannak mellette, viszont az sem véletlen, hogy egyre több gyártó mozdul a nem cserélhető akkumulátorok irányába.

2 évvel, 10 hónappal ezelőtt

A Google titkolta, de most kiderült, mennyibe kerül, hogy ön kényelmesen netezhessen: 15 milliárd liter édesvízbe évente

Óriási, a felhasználó számára gyakorlatilag láthatatlan adatközpontok állnak a zökkenőmentes netezés mögött. Az ilyen létesítményeknek óriási igényeik vannak, és nem csupán a villamosenergiát, hanem a hűtésükre használt vizet illetően is.

2 évvel, 10 hónappal ezelőtt

Betiltották a TikTok használatát az Egyesült Államokban a törvényhozás eszközein

Nemzetbiztonsági kockázatot látnak abban, hogy egy kínai cég ennyi amerikai mobiljának adataihoz hozzáférhet. Korábban már volt próbálkozás a TikTok betiltására az USA-ban, az elbukott, de azóta még jobban a kínai vállalat ellen fordult az amerikai politika.