Egy most publikált kutatás szerint a kis, legfeljebb mérsékelt mértékű stressz jó hatással lehet a rövid távú memóriára, ezáltal a teljesítményre is. Azonban a magas stressz-szint még mindig káros és romboló hatású.
A NASA mérnökei által létrehozott Moxie nevű eszköz feladata, hogy a marsi légkörben található szén-dioxidból oxigént állítson elő. A jelek szerint a rendszer működőképes.
Nagy újítás jöhet a Samsung idei csúcsmobiljaiba, szakíthatnak a 128 gigabájtos alap háttértárral, helyette 256-ról indulhatnak a telefonok.
Amerikai és norvég kutatóknak sikerült egy olyan technológiát létrehozniuk, ami megalapozhatja a diagnosztikai eszközök új korát.
A Meta előszeretettel vásárol fel kisebb, csúcstechnológiákat fejlesztő vállalatokat, így történt ez 2014-ben az Oculus esetében is. Most egy újabb, okosszemüvegekkel foglalkozó vállalatot kebelez be a Luxexcel személyében.