Budapest
2025 szeptember 13., szombat

Tech

Minden hír

2 évvel, 8 hónappal ezelőtt

Megmutatta Kína, hogyan képzeli el a holdra szállást

Kína a tervek szerint 2030-ban küldene űrhajóst a Holdra, egy szimulációban viszont már láthatjuk, miként kell ezt elképzelni.

2 évvel, 8 hónappal ezelőtt

Változnak a gépek: ahogy a telefonjára, úgy a hűtőjére és a mosógépére is új funkciók érkeznek majd, ha rányom a frissítésre

Az LG a CES 2023 technológiai szakkiállításra időzítette bejelentését, miszerint világszerte bevezeti a frissíthető háztartási gépek termékcsaládját felölelő LG ThinQ UP márkát. Ennek értelmében például a hűtőszekrények, mosógépek, szárítógépek, tűzhelyek és mosogatógépek is ugyanúgy frissíthetők lesznek, mint például az okostelefonok, és a gyártó távolról küldhet rájuk új funkciókat.

2 évvel, 8 hónappal ezelőtt

Megnézték, mennyire ragadós a „nevetés” az állatoknál

A jelek szerint boldog ugrálásba kezdenek a patkányok, amikor azt látják, hogy egy másik patkányt csiklandoznak.

2 évvel, 8 hónappal ezelőtt

Aggódnak, hogy még jobban berobbanthatja a koronavírus-járványt a kínai újév

A szakemberek szerint a Kínában jelenleg tomboló koronavírus-járvány márciusig-áprilisig is eltarthat, de a január 22-re eső kínai újév tovább fűtheti a pandémiát.

2 évvel, 8 hónappal ezelőtt

Kifejlesztettek egy sebészkést, ami pár pillanat alatt képes „kiszagolni” a rákot

Az iKnife nevű sebészkés korábban már több daganattípusnál bizonyított, és most a méhrákos sejtek azonosításában is jeleskedett.