Az EGS-23205, valamint az EGS-24268 spirálgalaxisok 11 milliárd fényévre vannak a Földtől, így eddig ezek a legidősebbek, amiket sikerült felfedezni.
Közeleg a Google Stadia búcsúja, ehhez kapcsolódva szembeötlő változás történt az utolsó frissítéssel.
A tudósok szerint a rómaiak tudatosan keverték úgy a betont, hogy abban mészkő keletkezzen. Ez a megfigyelések szerint kijavítja a keletkező repedéseket, így a víz nem tud befolyni a réseken.
Az M2 Ultra chip lehet majd az Apple új Mac Prójában, melynek számos hardverét lehet majd bővíteni, azonban – ahogyan azt már az Apple Silicone processzorral érkező többi modellnél megszokhattuk – a RAM nem lesz ezek között.
A DoNotPay nevű cég egy olyan szoftvert készített, ami megadja a bíróságon a felhasználónak, hogy pontosan mit kell mondania. Most élesben, egy tárgyaláson fog segítséget nyújtani egy parkolási bírsággal sújtott személynek.