Háború, járvány, recesszió, válság. Vállalat legyen a talpán, aki ilyen körülmények között jól tud teljesíteni – írja elemzésében a Micro Focus kiberbiztonsági vállalat. Hozzátéve, hogy a krízisben ott van a lehetőség is: aki megtalálja a legjobb módszert a túlélésre, illetve választ tud kínálni az emberek egyre súlyosbodó problémáira, az versenyelőnyre tehet szert. Mindebben pedig óriási segítséget nyújthat a technológia.
A keresést és a térképszolgáltatást érintő eseményt tart néhány napon belül a Google, és iparági pletykák szerint akár egy, a ChatGPT-hez hasonló megoldást is bejelenthet a vállalat.
Óriási átalakuláson ment át a Microsoft böngészője, amikor Chromium-alapokra helyezte. Szépen nő is a piaci részesedése, de a felhasználók nagy többsége még nem szavazott igazán bizalmat neki. Ezért is vágott bele a techóriás egy jelentős átalakításba, a Phoenix projektbe.
Egy kreatív víztározó-megoldással becslések szerint több mint 18 millió liter vizet is tárolhattak a középkorban Nagy-Zimbabwe környékén, ami nagy segítség lehetett a száraz időszakokban a mezőgazdaság és az emberek számára is.
Bár maga a metaverzum kifejezés már 1992 óta létezik, fejlődésében az elmúlt években jelentős változás következett be. A kiterjesztett virtuális valóság mögött álló technológiák egyre megfizethetőbbek lettek, a Covid-19 világjárvány okozta társadalmi-kulturális változás eredményeként pedig egyre szélesebb körben lett elfogadott vélekedés, hogy a digitális világok az emberi kapcsolatok életképes helyszínei lehetnek. A vállalkozások megduplázták a virtuális világok iránti érdeklődésüket: a Deloitte adatai szerint tavaly több tízmilliárd dollárnyi kockázati tőkebefektetés érkezett ilyen területre, az elemzők 2024-re 800 milliárd dolláros piacot becsülnek.