19° Budapest
2025 szeptember 09., kedd

Tech

Minden hír

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

A kutyák farkasvonyításra adott reakcióit vizsgálták magyar kutatók, meglepő felfedezéseket tettek

Az ELTE Etológia Tanszékének friss kutatása alátámasztja azt a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját. Hogy miként reagálnak a kutyák a vonyításra, az számos egyéb tényező mellett attól is függhet, hogy az adott fajta milyen genetikai rokonságban áll a farkassal.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Meglepő helyen történt meglepően erős földrengés Törökországban

Az eddigi tapasztalatok tükrében legalábbis. Erre magyar szeizmológusok hívták fel a figyelmet, akik Facebook-posztban világították meg a hétfői földrengések hátterét. Két kőzetlemez zökkent egymás mellett két nagyot, az utórengéseket a Fekete-tengertől a Holt-tengerig érezték.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Mutatjuk, hova kattintson, hogy ne kelljen egy hiba miatt fizetnie a Windows 10 telepítésekor

Első látásra úgy tűnhet, nem lehet elvégezni a Windows 10 telepítését az irodai programcsomag próbaverziójának elindítása nélkül, szerencsére azonban „csak” a gombok funkciója van felcserélve, így több módon is elkerülhető az előfizetés.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Kopogtat a jövő? Ilyen lehet a ChatGPT-vel felturbózott Bing kereső – van, aki már kipróbálhatta

Érdekesnek ígérkezik az új, a mesterséges intelligenciát használó Bing kereső, mellyel már beszélgetni is lehet majd, és konkrét kéréseink is lehetnek a kereséseknél, ezzel is pontosítva a válaszokat, találatokat.

2 évvel, 7 hónappal ezelőtt

Új gomb jön az androidos Chrome-ba, egy érintéssel intézheti az elmúlt 15 perc törlését

Egyelőre csak a Chrome fejlesztői változatába került be az az új funkció, amely segítségével egyetlen gombnyomásra törölhetjük az elmúlt 15 perc előzményeit.