25° Budapest
2025 augusztus 19., kedd

Tech

Minden hír

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Adatközpontokat hozna létre a Holdon egy amerikai startup, már pénzt is kaptak rá

A földi problémákat és veszélyeket kerülné ki az adatközpontok Holdra költöztetésével a Lonestar Data Holdings, ami atomenergiával üzemeltetné az egységeket.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Sorra dőlnek meg a melegrekordok Kínában, van, ahol 39 fokos a kora tavasz

A Kínai Meteorológiai Hatóság (CMA) szerint a múlt hónapban egyes déli régiókban a megszokottnál körülbelül 20 nappal korábban érkezett a tavasz.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Megkértek gyerekeket, hogy egy percig kopogjanak – ennyiből meg lehet mondani, kinek lesz gondja az olvasással és helyesírással

A nyelvnek, mint a zenének is, ritmusa van. Van, aki ezt a ritmust könnyedén felismeri, másoknak azonban kitartó figyelemre és sok gyakorlásra van szüksége, míg követni tudja – márpedig ezen is múlhat, mennyire tud majd pontosan és gyorsan olvasni és írni. Az ELTE kutatói új módszert dolgoztak ki a ritmusérzék felmérésére, amely lehetővé teszi a veszélyeztetett gyerekek korai szűrését és fejlesztését.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Kész a technológia, ami segíthet rögzíteni az álmokat

A japán Oszakai Egyetem kutatói a mesterséges intelligenciát (MI) hívták segítségül ahhoz, hogy az emberek agyi tevékenységét figyelve meg tudják mondani, milyen képet látott az illető.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

A meg nem született ikertestvérét műtötték ki egy egyéves kislány agyából kínai orvosok

Mindössze minden ötszázezredik terhességnél fordul elő olyan probléma, hogy egy magzat „beborítja” fejlődés közben a másikat – ennél is ritkább az az eset, ami egy egyéves kínai kislány esetében történt, hogy az agyában ragadt a meg nem született ikertestvére.