Rengeteg alkalmazás ígéri az androidos készülékek teljesítményének javulását a háttérfolyamatok leállításával, azonban ez valójában teljesen haszontalan, sőt összességében akár még energiaigényesebb is lehet – a rendszer ugyanis újból elindítja a folyamatokat. A Google most lép, és ellehetetleníti az ilyen appokat.
Az amerikai T-Mobile-lal közösen indíthatja el a műholdas, közvetlenül okostelefonnal fogható internetét a SpaceX, melynek tesztje már az idei évben megkezdődhet.
A Mediterranean Shipping Company négy olyan hajót rendelt meg Kínától, aminek kapacitása több mint 24 ezer konténer. Az első már el is készült.
Az ausztrál digiDirect nevű cég olyan fotópályázatot írt ki nemrég, amivel a mesterséges intelligencia által megalkotott fotókkal is lehetett pályázni.
Néhány hónap leforgása alatt már több mint 20 ezer ember elbocsátását jelentette be a Facebook anyacége, a Meta.