Budapest
2026 április 29., szerda

Tech

Minden hír

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Ingyenes, ráadásul gyors internet lesz minden utasnak a repülőkön a Lufthansa-csoport járatain

Minden jegykategóriában, már turistaosztályon is elérhető lesz az ingyenes nagysebességű internet a Lufthansa-csoporthoz tartozó légitársaságok járatain. A szolgáltatás bevezetését már idén megkezdik.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Igazi látványgépség: ciános tévé, hőkamerás menetrögzítő és instant csokinyomtató is jön idén

Idén 150 ezer látogatót vonzott az évindító technológiai show, a Las Vegasban tartott CES. Több mint négyezer kiállító mutatványaiból válogattunk érdekes újdonságokat.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Most szárnyal csak igazán, mégis marketingigazgatót vesz fel az Nvidia

Marketingigazgatót általában akkor szoktak alkalmazni a cégek, ahol korábban nem létezett ilyen pozíció, ha gondok vannak egy cégnél, és nagyobb felhajtást szeretnének a termékeknek. Az Nvidia persze nem ezen vállalatok közé tartozik, mégis most döntött úgy, hogy betölti ezt az eddig üresen lévő állást. Az új munkatárs a Google-től érkezik, ahol már bizonyított.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Szemétben fuldoklik az Everest, 11 év után változtatnak a rendszeren

Egyre több a szemét, amit a hegymászók hagynak maguk után a Mount Everesten.

3 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Ez történt: Egy csapásra egy csomó repülőjáraton betiltották a powerbankek használatát

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

image