Először alkalmazták az orvosok az új CAR T-sejtterápiát, és úgy tűnik, egy 3 éves kisgyerek életét már meg is mentették vele.
A cég alkalmazott tudományokért felelős igazgatója bírósági iratok szerint „példátlan mértékű, megdöbbentő lopásnak” nevezte, hogy a Microsoft és az OpenAI hatalmas mennyiségű újságcikket használt fel a AI-modelljei betanítására.
Az amerikai Agility Robotics új fejlesztését, a Digit 5-öt úgy tervezte meg a cég, hogy az emberekkel egy környezetben tudjon dolgozni.
Biológiai kísérleteket szeretne végezni az Anthropic, ehhez létre is hoztak egy valódi laboratóriumot.
Az új korszak feltűnés nélkül köszöntött be egy darmstadti szupermarketben, írják arról a hűtőpultról, amely gázok nélkül, a mágnesesség kihasználásával működik.