24° Budapest
2025 június 17., kedd

Sport

Minden hír

1 évvel, 5 hónappal ezelőtt

A Sevilla FC elvinné a magyar válogatott kulcsemberét

Előbb fél évre kölcsönvennék, majd kötelező vételi opcióval véglegesítenék a szerződtetését.

1 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Gyorsan gyógyul Szoboszlai, de szerdán még biztosan nem játszhat

Trent Alexander-Arnold is kidőlt az Arsenal elleni hétvégi mérkőzés után, így összesen nyolc sérültje van a Liverpoolnak. Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen szenvedett combsérülést.

1 évvel, 5 hónappal ezelőtt

„Mindent tud, mindent megért, csak egyet nem, hogy ő tényleg ilyen idős” – 103 éves Keleti Ágnes

Kedden ünnepli 103. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben az ötkarikás játékok valaha élt legidősebb aranyérmese.

1 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Erőnléti edzője Milákról: „Már nincs súlyfeleslege”

A tréner szerint egyelőre korai messzire tekinteni, mint mondta, „január végén remélhetően okosabbak leszünk”.

1 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Szoboszlai lett az év sportolója, Rossi és a fociválogatott is „megvédte címét”

Az elismeréseket rekordot jelentő 471 szavazat alapján ítélte oda a Magyar Sportújságírók Szövetsége.