Budapest
2025 szeptember 10., szerda

Sport

Minden hír

4 hónappal, 1 héttel ezelőtt

6-0-ra kikapott Kanadától a magyar jégkorong-válogatott

Sidney Crosby nem vállalta a játékot a vendégeknél, VIP-páholyból nézte a meccset az MVM Dome-ban.

4 hónappal, 1 héttel ezelőtt

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

Hivatalosan amatőrként, a selejtezőből indulva nyerte meg a sznúker-világbajnokságot Csao Hszin-tung, akit korábban húsz hónapra tiltottak el, mert részese volt a sportágat megrázó bundabotránynak.

4 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Óriási fejetlenség uralkodott Liverpoolban, ez áll a klublegenda távozásának hátterében

Trent Alexander-Arnold 20 év után hagyja el a Liverpool csapatát, a búcsúra pedig talán a legjobb időpontot választotta, egy bajnoki aranyéremmel a nyakában. De miért éppen most, pályája csúcsán döntött a váltás mellett?

4 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Két motoros meghalt egy brit versenypályán történt tömegbalesetben

Egy harmadik versenyzőt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

4 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Orbán elismerte: a Puskás Akadémia sem jár élen a fiatal magyar focisták szerepeltetésében

A miniszterelnök azután osztotta meg gondolatait, hogy a felcsúti akadémia az utolsó helyen zárta az U17-es Puskás-Suzuki Kupát.