30° Budapest
2025 június 01., vasárnap

Nagyítás

Minden hír

7 hónappal, 3 héttel ezelőtt

A tervezetthez képest közel kétszeresére, 58 milliárd forintra drágult a kormányzati kommunikáció tavaly

Elszálltak Rogán minisztériumának kommunikációs költségei, 2023-ban ötször emelték a propaganda apanázsát a költségvetési zárszámadás szerint. Sok volt a tudatnivaló, de teljes minisztérium is túllépte a megadott deficitet.

9 hónappal, 2 héttel ezelőtt

„Idegenek mindenütt" – Nagyítás a velencei biennálé legjobb műveiből

Idén rendhagyó módon a tikkasztó mediterrán nyárban jártuk be a 60. Velencei Művészeti Biennálé kiállításait, amelynek idén először van a globális délen dolgozó főkurátora a brazil Adriano Pedrosa személyében, aki dél-amerikai és afrikai művészekkel alaposan felpezsdítette a megszokott, Európa-központú képzőművészeti kánont. A november 24-ig nyitva tartó, rengeteg meglepetést tartogató világkiállítás fő témái idén az “idegenek”.

9 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Ezek voltak a Sziget Fesztivál legemlékezetesebb pillanatai a HVG fotósainak szemével

Budapesti nyár Sziget Fesztivál nélkül? Az szinte elképzelhetetlen. És ahogy minden évben, úgy 2024-ben is kilátogattak a HVG fotósai, hogy megörökítsék a sztárokat, illetve a fesztiválozók mindennapjait. Van itt minden, katarzis, boldogság, tánc – csupa-csupa emlékezetes pillanat. Mi pedig természetesen lefotóztuk mindet.

10 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Akik már nagyon várják a párizsi olimpiára érkező vendégeket - Nagyítás galéria

Utcaművészek, a Kis herceg-bolt tulajdonosa és revütáncosok várnak minket Párizsban. Ugyan a hírek szerint egyelőre megcsappant a turisták száma, a francia fővárosban a szállodák kihasználtsága jóval az átlag alatt van, az Airbnb-szállások szinte megduplázódtak, és biztosan sokan érkeznek a városba, akiket pedig elrettent a várható tömeg, zsúfoltság, azokat igyekszik az idegenforgalmi hivatal meggyőzni arról, hogy érdemes Párizsba látogatni. De kik szolgálják majd ki a sportolók és turisták áradatát? Nagyítás-galériánkban megmutatjuk.

10 hónappal, 2 héttel ezelőtt

A Hungaroring, ahogyan sosem látjuk többé – elköszönt a mogyoródi retrótól a Forma–1

Teljes megújulása előtt a múlt hétvégén versenyzett utoljára a Hungaroringen a Forma–1 mezőnye. A 39. Magyar Nagydíj látogatói rekordot hozott, három nap alatt 310 ezren látogattak ki a mogyoródi pályára, amelyen az esős időérő edzést napsütéses futam követte. A győztesnek járó Herendi porcelánból készült trófeát hatalmas pszichológiai dráma után a McLaren versenyzője, Oscar Piastri vehette át.

3 4 5 6 7