A budapesti Kolta Galériában láthatók HVG-s kollégánk, Kiss-Kuntler Árpád rendhagyó portréi, amelyeket nemrég a Példa képek című fotóalbumban adott közre. A 78 alkotó és tudós által inspirált képekből az alábbiakban adunk ízelítőt.
Simicska Lajos 2015. február 6-án még vissza tudta verni Orbán Viktor támadását: amikor a miniszterelnök köre puccsal próbálta kihúzni a lepedőt a kegyvesztetté vált egykori barát médiabirodalma alól, egy viharos napot követően a Magyar Nemzet továbbra is megjelent, a munkatársak a korábbinál sokkal függetlenebb körülmények között dolgozhattak. A 2018 tavaszi országgyűlési választásokon azonban a Fidesz újabb kétharmados győzelmet szerzett, mire másnap Simicska bedobta a törölközőt és bejelentette, megszünteti a lapot. Ennek az április 10-i napnak a történetét örökítette meg a lap akkori fotósa, Balogh Dávid, aki sorozatáért a rákövetkező évben a Magyar Sajtófotó Pályázaton képriport kategóriában a második helyezett lett. A következő évben a kormánypárti Magyar Idők című lap vette át a Magyar Nemzet nevét.
1945. január 27-én hétezer ember számára ért véget a pokol, ennyien maradtak az auschwitzi táborkomplexumban, miután a gyalogmenetek utolsó transzportja is elhagyta azt. Ezek a rabok többségükben legyengült, beteg, mozgásképtelen emberek voltak, egyszóval halálraítéltek, akiknek a kivégzésére már nem maradt ideje a tábor őreinek. Az 1944 nyarán felszabadult pár száz majdaneki fogoly mellett ők váltak a holokauszt első tanúivá, akik elmondhatták a világnak a szenvedéseiket. A képeket a Jad Vasem Intézet Archívumából válogattuk.
2200 fotós 13 ezer képe közül Szalmás Péter és Mónus Márton fotói is első díjat nyertek a neves versenyen, Jani Martin jégkorong kategóriában második helyezést ért el. A nagydíjat Gabriel Medinának ítélték oda.
Mint egy megelevenedett katasztrófafilm – a helyiek szinte tehetetlenül nézik, ahogy Los Angeles a tűz martalékává válik. A kaliforniai városban és a környező megyékben legalább öt különböző tűzvész tombol, ezek közül három lényegében fékezhetetlenül. A tűz közelít a világhírű Hollywood felirathoz, a Sunset Boulvard épületei pedig lényegében már megsemmisültek. Eddig öt ember halt meg, és csaknem 140 ezer embert evakuáltak Los Angeles történetének legpusztítóbb erdőtüzében, amely a sztárok otthonait is a földdel tette egyenlővé, többek között Paris Hilton, Billy Crystal és James Woods is a házát siratja.