Joe Hill korunk egy legnépszerűbb horrorszerzője. Októberben érkezik Budapestre.
Gáspár Kata végül 16 évesen mutatkozott be színészként.
A Cirque du Soleil kétszer jött el meózni, de még egy kínai állami delegáció is megnézte a Walk My Worldöt, hogy tanuljon belőle. A nézettséggel sincs baj, a Recirquel immerzív produkcióját mégis csak október végéig adják elő. Vági Bencével, a társulat alapító-vezetőjével beszélgettünk a bezárás okairól és arról is, most mire készülnek.
Nem csak megjelöli a mesterséges intelligencia által generált előadókat a zenei platform, hanem leállítja az ajánlásukat is.
A Molnár Ani Galéria immár szokásos nyári csoportos kiállítása a texere címet viseli, és a művek sora a szöveg fogalma köré szerveződik. A szeptember 11-ig látogatható színes anyag egyik kurátorával, Balogh Imolával beszélgettünk.