Nagy port kavartak a Katona József Színház nemrég leköszönt igazgatójának szavai.
A 2000-es évek elejét megidézően megrajzolt borjú álomszerű utazása így ma már ki lehet jelenteni, közönségsiker lett.
Az énekesnő fontos beavatkozáson esett át.
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának a kánikulában ezeket a szavak jutottak: fenékkormány, palotaforradalom, katonadolog, kekvaháború, bulihegyek.
A feltártak alapján javasolják Bodolay Géza igazgató vezetői kompetenciájának vizsgálatát.