Pályafutása során több száz különféle produkciót rendezett a komoly- és könnyűzenei, szórakoztató, ifjúság számára készített műsoroktól kezdve a dramatikus műveken át a mozifilmekig.
Már nem az All I Want for Christmas Is You a legtöbb héten át listavezető szám az amerikai slágerlista történetében.
Húsz év egy kortárs galéria életében önmagában is teljesítmény. Az INDA Galéria 2006 óta működik, átvészelve gazdasági válságot, világjárványt, változó támogatási viszonyokat és a szűk hazai műtárgypiacot. A jubileumi kiállítás apropóján arról beszélgettünk a galéria vezetőivel és művészeivel, mitől maradhat életképes egy galéria, és hogyan lehet egyszerre közösséget és piacot építeni.
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait a színész.
Hétfőn titkos társulati ülést tartottak, a legjobb megoldásnak azt tartanák, ha az intézmény igazgatója, Kiss-B. Atilla lemondana.