A floridai Hope Carrasquillának amiatt kellett távoznia, mert a nagyszerű reneszánsz alkotásra a szülők azt mondták, hogy pornográf.
Az énekes, Bono tavaly megjelent vastag életrajzi kötete után most egy grandiózus önfeldolgozás-lemezzel és egy nagyszabású filmmel jelentkezett a U2. Merre vezet az útja a 80-as, 90-es évek egyik legfontosabb rockzenekarának, amely még a 2000-es és a 2010-es években sem érezte azt, hogy a múltja piacra méltó árucikk lenne.
A 77 éves művész a hvg.hu-nak azt mondta: a színházi és a filmes szakmában másokhoz hasonlóan őt is mellőzik. Annyi pénz pedig nincs ebben a szférában, hogy lehetőséget kapjon függetlenként. Ezért most mást keres – fizikai munkát is vállalna.
Debreczeni Ferenc „Ciki” 1948. március 24-én született Gyöngyösön
A Petőfi Zenei Tanács alakuló ülésén merült fel a Póka Egon Egyetem ötlete.