0° Budapest
2026 szeptember 27., vasárnap

Kult

Minden hír

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

„Én legalább annyira rajongok Beton.Hofiért, mint ti, de nem lehetek mindig ő”

Új albuma, az Interregnum kevesebb mint egy hónapja jelent meg, de sok dalt már erről is kívülről fújt az elsősorban Z generációs fiatalokból álló közönség, akik legalább annyira élvezték az előadó legbensőségesebb dalait, mint a mocskosfideszezést. Beszámoló a rapper duplakoncertjének első napjáról, ahol Beton.Hofi a gyerekkori álmát váltotta valóra.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Az orosz állami hírügynökségek egyvalamiről valahogy elfelejtettek beszámolni az Oscar-díjak átadásánál

A legjobb dokumentumfilmért járó Oscar-díjat a várakozásoknak megfelelően a Senki tanár úr Putyin ellen című film nyerte el.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Ezek voltak az Oscar-gála legjobb viccei

Egy éve finomkodó és bátortalan volt a gála, úgyhogy Conan O’Brien műsorvezető idén bekeményített, és nem spórolta meg a bevállalósabb közéleti poénokat sem, és még Jimmy Kimmel is besegített. Összegyűjtöttük a legjobb vicceket.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Az Egyik csata a másik után tarolt az Oscar-gálán, de a K-pop démonvadászok is örülhettek

A minden idők legtöbb Oscarjára jelölt Bűnösök mindössze négy díjat kapott a tizenhat helyett, az Egyik csata a másik után viszont hat díjat is hazavihetett az idei Oscar-gáláról. Conan O’Brien idén belement a poénjaival a rázósabb témákba is, és nagy szerepet kapott a gálán a koreai popzene is.

6 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Meghalt Lőte Attila Jászai Mari-díjas színész

A művész 1962-től közel hatvan éven át volt a Madách Színház társulatának tagja, egészen 2021-es visszavonulásáig.