0° Budapest
2026 november 07., szombat

Kult

Minden hír

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Házkutatást tartottak az Elment az öszöd Fidesz-közeli rendezőjénél, aki most Seuso-kincseket keres

Dézsy Zoltán a kőszárhegyi kőbányában kutatott a műkincsek után, amikor társával együtt elfogták a rendőrök.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Anarchia a Budapest Parkban – itt járt a Sex Pistols

Ötven évvel ezelőtt, gyakorlatilag egytelen lemezzel forgatta fel a zenét, a divatot, az egész popkultúrát négy szakadt londoni srác, akikből mára öregúr lett, és közülük három eljött Budapestre, hogy egy sokkal fiatalabb énekessel kiegészítve bebizonyítsa: a Sex Pistols ma sem puszta nosztalgia.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Teljes a káosz az Operettszínházban Orbán János Dénes miatt: az igazgató, aki elvesztette a társulat bizalmát, érteni véli a döntést, de akkor sem határolódik el a szerzőtől

A társulat újabb nyílt levele után kitérő választ tett közzé Kiss-B. Atilla főigazgató, majd a színház hivatalos oldalán megjelent még egy elhatárolódó nyilatkozat a főzeneigazgatótól is.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Meghalt John Kirby, aki fél Hollywoodot színészetre tanította

A színész és színésztanár 75 éves volt, 2023-ban diagnosztizálták a gyógyíthatatlan ALS-betegséggel.

3 hónappal, 2 héttel ezelőtt

Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni

Már két évtizede nem működik hivatalosan a világ egyik legeredetibb metálegyüttese, a legendás System of a Down, öt-tíz évente mégis elcsíphetik őket a legszerencsésebb rajongók. Most összesen hét európai városban adtak koncertet, mind azonnal telt házas lett. Ott voltunk a turnézáró fellépésen Varsóban.