11° Budapest
2025 május 06., kedd

Itthon

Minden hír

5 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Van olyan államosított védőnői szolgálat, ahol nem működik a vécé és nincsen takarítás, a védőnőknek kell megoldaniuk

Az újpesti Galopp utcában addig, amíg az önkormányzat felelt az ellátásért, minden rendben ment, az államosítás óta azonban áldatlan állapotok uralkodnak.

5 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Felrobbant egy családi ház Miskolcon

A tűzoltók három sérültet emeltek ki a romok alól.

5 hónappal, 3 héttel ezelőtt

„Sokrétű tanácsokat adok a polgármesternek” – állítja az 1,1 milliós megbízási díjért dolgozó képviselő Budafok-Tétényben

Krieger Krisztina, Budafok-Tétény fideszes egyéni képviselője szerint az ellenzék „bosszúhadjáratára” vezethető vissza, hogy téma lett a Karsay Ferenc polgármesterrel kötött tanácsadói szerződése, amelynek értelmében képviselői fizetésén felül havi 1,1 millió forintot kap az önkormányzattól. A HVG-nek azt mondta, “rendkívül sokrétű” munkát lát el. A politikus más jogcímen is kapott pénzt a kerülettől, de szerinte szabályos, hogy nem írta be a vagyonnyilatkozatába.

5 hónappal, 3 héttel ezelőtt

Holttestet találtak a Mátrában

Mátraszentimre polgármestere szerint öngyilkosság történt.

5 hónappal, 3 héttel ezelőtt

14 év fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit, aki rágyújtotta a házat volt barátnője családjára

Súlyosító körülmény volt, hogy a férfi alkohol és kábítószer hatása alatt követte el tettét.