Már kétszáznál is több pedagógus jelezte, hogy nem vállal önkéntes pluszmunkát.
A szakmai szervezet komoly etikai kérdésekben ad ki állásfoglalásokat, tagjait az egészségügyért felelős miniszter nevezi ki, és a működését is minisztériumi rendelet szabályozza.
Az egyik áldozat hozzátartozói panaszt tettek a nyomozás lezárása miatt, az ügyészség pedig nekik adott igazat.
Orbán Viktor miniszterelnök és az ukrán nemzetiségi szószóló is beszél a parlament tavaszi ülésszakának első ülésén, aminek a kezdete előtt meglepetés szerűen benyújtottak egy törvényjavaslatot, amellyel lenullázná a kormány az orvosi kamarát. A hétfői ülésen az ellenzéki képviselők igyekeznek majd megszorongatni a kormányfőt azonnali kérdésekkel, és estébe nyúlóan megtartják az akkumulátorgyárakról tervezett vitát, ami egyszer a kormánypártiak bojkottja miatt már elmaradt. Kövesse az ülésnapot a hvg.hu percről percre tudósításával.
Már a múlt héten tudni lehetett, hogy Magyarországra érkezik a katolikus egyházfő, most pedig a Vatikán is megerősítette a hírt.