22° Budapest
2025 augusztus 21., csütörtök

Itthon

Minden hír

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Egy budapesti igazgató aktuálpolitikai áthallások miatt betiltotta a negyedikesek ünnepi műsorát

Állítólag attól is tartott, hogy az „Akasszátok fel a királyokat” Petőfi-sorról Orbánra asszociál a közönség.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Gyurcsány elküldte a pokolba a kormánypártokat, Dobrev sorsdöntő csatát lát közeledni

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője, árnyékkormányának vezetője is beszédet mondott a budapesti Egyetem téren a nemzeti ünnep alkalmából.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Karácsony: Budapest köztársaság és az is marad

Ünnepi beszédében a főpolgármester 1848 nagy tanulságáról beszélt, miszerint Európa népei csak együtt lehetnek szabadok.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Menczer Tamás: Bécsben terveznek támadást szíriai iszlamisták

A templomok bezárásáról, valamint a turisták által kedvelt helyek kiürítéséről egyelőre nincs szó, a lakosságnak sem tettek közzé figyelmeztetést.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Azt kéri a BKK a szurkolóktól, hogy ne autóval menjenek a csütörtöki Fradi meccsre

A csütörtökön, az esti Ferencváros-Bayer Leverkusen labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóhoz miatt 18 órától a Puskás Aréna környékén számos lezárásra és közlekedési változásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).