24° Budapest
2025 augusztus 21., csütörtök

Itthon

Minden hír

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Kilenc évig a legnagyobb egyetértésben dolgoztak együtt a képviselők Pacsán, de most feloszlatták a testületüket

Elkezdték hiányolni a fejlesztéseket, pedig a polgármester szerint fejlődik a város.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Most éppen március 31-ére tűzték ki a kormánypártok a NATO-bővítés szavazását

Meglepő, új indokkal magyarázta ráadásul a Fidesz, miért kell sokadjára is halasztani a szavazás időpontját: mert „Brüsszel hazudik, mint a disznó”.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Sírva beszélt arról a bezáratott ajkai sürgősségi főorvosa, hogy továbbra is minden beteget ellátnak

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a mentőknek meg sem szabadna állniuk Ajkán, de továbbra is oda érkeznek be, nekik ugyanis a legközelebbi helyen kell átadniuk a betegeket ellátásra.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Késsel ment vissza a cserbenhagyásos balesete helyszínére, hogy megfenyegesse a rendőröket

Eredetileg csak a fenyegetés miatt tartóztatták le, de hamar kiderült, hogy a balesetet is ő okozta.

2 évvel, 5 hónappal ezelőtt

Március 21-23. között még lehet változtatni a középiskolai felvételi jelentkezéseken

Lehet variálni az intézmények sorrendjén és új tanulmányi területet is fel lehet venni.