A volt szocialista politikus nyolc év után búcsúzott miniszterelnöki megbízotti pozíciójától és a Pécsi Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagságát választotta. Az állami hírügynökség valamiért mégis miniszterelnöki főtanácsadóként hivatkozik rá tudósításaiban.
Jókora késéssel elérhetőek lettek a Lungo Drom 2017 és 2021 közötti beszámolói: a szervezet pénzügyeiről kiderült, hogy mennyi pénz érkezett, az is, hogy tagdíjat senki nem fizetett, de hogy akkor honnan jött a pénz, és pontosan mire fordították, az már homályban maradt.
Beköszön a legszebb tavasz, aztán a hétvégétől egy kis időre el is hagy minket.
Mintegy 150 millió forintot próbál behajtani a NAV a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton, amelynek számláját a tartozások miatt már régen zárolták. És ez még nem is az összes tartozásuk, mert az 220 millió körüli. Az önkormányzat nemrég mondatta le a régi elnökét, az új vezető az államtól vár segítséget és átfogó vizsgálatot ígér.
Az egyik feltételezett elkövető korábban úgy megvert egy férfit, hogy az később belehalt sérüléseibe.