A sávját többször elhagyva szlalomozott egy férfi Szabadkígyóson. Mint kiderült, ráadásul jogosítvány nélkül és egy forgalomból kivont autóval.
A kormányközeli portál szerint a videómegosztó platform mindezt indoklás nélkül tette, ugyanakkor nem ez az első alkalom arra, hogy összeütközésbe kerülnek a Youtube-bal.
Kétszázmilliárd forintos fejlesztési csomagot álmodott meg Budapest vezetése a 3-as metró vonalának felszínére: új villamost, a felüljárók elbontását, bicikliutakat ígértek. A projekttel egy gond van: EU-s pénzből valósítanák meg, ráadásul abból a forrásból, amit az Unió jogállamisági problémák miatt nem hajlandó egyelőre átutalni Magyarországnak.
A telefontolvaj úgy próbált menekülni, hogy Pesten a vízbe ugrott, de Budára már nem jutott át, a rendőrök húzták ki a folyóból. A férfi úgy kihűlt, hogy mentőt kellett hozzá hívni.
A szelet csapadékhullás előzi meg, de lehetnek olyan területek, ahol ez elmarad vagy csak kevés eső esik, így ismét kialakulhatnak lokális porviharok.