28° Budapest
2025 augusztus 17., vasárnap

Itthon

Minden hír

2 évvel, 4 hónappal ezelőtt

13 éves gyerek kapott fegyverviselési engedélyt, a rendőrség szerint adminisztrációs hiba történt

Véletlenül tudódott ki a dolog, az engedély kiskorú tulajdonosa elhagyta a kártyáját, amit egy járókelő talált meg.

2 évvel, 4 hónappal ezelőtt

Mindenki csak gyanakodva figyeli, ahogyan az állam a szakrendelők körül sündörög

Nincsen garancia arra, hogy az állam jobb gazdája lenne a szakrendelőknek, ezért számos önkormányzat attól tart, hogy romlana az ellátás színvonala az intézmények elvétele után. Félelmük nem alaptalan, a 2013-as államosítás alapján jól látszik, hogy az átvett intézményekre bezárás és amortizáció várhat.

2 évvel, 4 hónappal ezelőtt

Jobbik: Le az ársapkákkal, az 1500 milliárdos extra állami bevételt osszák szét inkább célzottan

A Jobbik szétosztaná a magas infláció miatt szenvedők, rászorulók között az állam 1500 milliárdos extrabevételét „cicomaberuházások” helyett. A kormányzat szerint az emberek és a családok így is kapnak éppen eleget, és van munkájuk.

2 évvel, 4 hónappal ezelőtt

Lemondott Fürjes Balázs államtitkár, szakít a politikával

Felkérést kapott a magánszférából és a Nemzeti Olimpiai Bizottság tagja is lehet Fürjes Balázs, ezért otthagyja a politikát és lemondott államtitkári, miniszterhelyettesi posztjáról a Miniszterelnökségen.

2 évvel, 4 hónappal ezelőtt

Az iskolából vonszolt ki egy tanárnőt a válófélben lévő férje – letartóztatták

Kihívta a tanóráról, belekarolt és kivonszolta az udvarra, majd kocsijába ültette, közben többször megütötte válófélben lévő feleségét a gyanú szerint egy férfi. Ellene többek között személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás, a bíróság letartóztatását is elrendelte.