Budapest
2026 március 16., hétfő

Itthon

Minden hír

4 hónappal ezelőtt

Mint egy kisbolt előtt, úgy álltak sorban kristályért a kuncsaftok az erzsébeti ház előtt

A rendőrség elfogott egy dílert, a testvére folytatta a drogüzletet, két nap múlva őt is elfogták.

4 hónappal ezelőtt

Meg tudja győzni a fideszes a tiszást? És fordítva? – videóriport Győrből, Orbán és Magyar országjárásáról

Ott voltunk Győrben, ahol a Fidesz és a Tisza országjárása találkozott. Bejutottunk a zártkörű Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésére, ahol Orbán Viktor és Szijjártó Péter is színpadon voltak. Míg Magyar Péter az utcán szónokolt, bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, és Orbánnak üzent. A résztvevőket arról kérdeztük, hogy szerintük szükség van-e miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban, és hogy milyen témákról hallgatnák meg a két párt vezetőjét.

4 hónappal ezelőtt

A nagykőrösiek szerint büdös víz folyik a csapból, de a szolgáltató szerint iható

A helyiek már főzéshez sem használják a vizet, volt, akinek még a növényei is elszáradtak, amikor azzal locsolta őket.

4 hónappal ezelőtt

„Szeretem nézni, amikor már alszik, akkor olyan, mint a többi gyerek” – a sérült fiát perelni kényszerülő Piczkó Katalin portréja

„Sokáig azért imádkoztam, hogy túljussunk valamilyen nehézségen. Most már tudom azt mondani, úgy legyen, ahogy neked a legjobb. Nem akarok görcsösen belekapaszkodni, itt tartani. Valamiért mégis maradni akar” – mondja Piczkó Katalin pszichiáter, coach, aki szeretne nagykorúvá vált halmozottan sérült fia gyámja akar lenni, és ezért emberfeletti küzdelem vár rá.

4 hónappal ezelőtt

A tavalyi botrány után ismét háborús plakátot tettek Piliscsabán az iskola mellé

Pontosan ugyanoda sikerült háborús plakátot kitenni, ahol már tavaly sem látták szívesen az ilyen jellegű politikai hirdetést.

image