Budapest
2025 október 25., szombat

Itthon

Minden hír

3 évvel, 2 hónappal ezelőtt

Az OMSZ politikai nyomásgyakorlással vádolja a kormányt, követeli a vezetők felmentésének visszavonását

A szervezet irányítói az OMSZ integritásának visszaállítása és szakmai függetlenségének megőrzése érdekében két javaslatot is tettek. Palkovics László technológiai és ipari miniszter hétfőn mentette fel az OMSZ elnökét és szakmai elnökhelyettesét az augusztus 20-i elmaradt viharral összefüggésben.

3 évvel, 2 hónappal ezelőtt

Napi 10-12 órában dolgoztatott kiskorúakat építkezéseken két férfi, a rendőrök lecsaptak rájuk

A gyerekek nem láttak munkaszerződést, a pihenőidőről nem is hallottak.

3 évvel, 2 hónappal ezelőtt

Több mint hatezer korona-haláleset lett volna megelőzhető a delta- és az omikron-hullámban

Teljes, vagyis az emlékeztető dózissal kiegészült oltottság kellett volna hozzá egy friss tanulmány szerint.

3 évvel, 2 hónappal ezelőtt

Rohamosan nő a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, közben gyógypedagógusból óriási a hiány

A nyugdíjból kell visszahívni szakembereket.

3 évvel, 2 hónappal ezelőtt

Egyszerre két nyakláncot tépett ki egy nő nyakából, gyorsan elkapták

Néhány órán belül rendőrkézre került a férfi, aki elismerte tettét.