27° Budapest
2025 szeptember 09., kedd

Itthon

Minden hír

3 évvel ezelőtt

Terrorizálta a családját és még a házukat is felgyújtotta

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, kapcsolati erőszak bűntette és zaklatás vétsége miatt letartóztatását indítványozza annak a helybéli férfinak, aki több alkalommal életveszélyesen megfenyegette és bántalmazta édesanyját és élettársát is, valamint fenyegetését beváltva felgyújtotta azt a melléképületet is, ahol éltek.

3 évvel ezelőtt

Pályahiba miatt késnek a vonatok a miskolci fővonalon

Pályahiba miatt késnek a vonatok a miskolci fővonalon csütörtök hajnaltól – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.

3 évvel ezelőtt

Bírósághoz fordul a MÁV a mozdonyvezetők lehetséges sztrájkja miatt

A MÁV szerint a mozdonyvezetőknek kiemelkedő az átlagfizetésük, 2016 óta pedig már több mint 60 százalékkal emelkedett a bérük.

3 évvel ezelőtt

Akadémiai Dolgozók Fóruma: Politikai nyomásgyakorlás alatt vannak a meteorológusok

Lőrincz Viktor Olivér alelnök szerint felesleges fenntartani egy tudományos intézményt, ha előre megmondjuk, milyen eredményeket várunk tőlük.

3 évvel ezelőtt

Marabu Féknyúz: Szív küldi Brüsszelnek

Benyújtjuk a perselyt.