Arról beszélt a Magyar Nemzetnek a börtönben ülő férfi, hogy volt még két további tagja a csapatnak, ám a rendőrség nem talált semmit az ügyben.
A tűzoltók lezárták a területet, a mentés folyamatban van.
Salgótarján az egyetlen kivétel, ott emelkedőben van az örökítőanyag mennyisége.
A párt férfi társelnöki pozíciójáért bejelentkező jelenlegi elnökhelyettese azt mondta, vissza akarja adni a dolgozók becsületét. Arról is beszélt, hogy a szíve „baloldalon van, és vörös”. A női társelnöki posztra szintén egy jelölt van eddig: Kunhalmi Ágnes.
Az államtitkár szerint a polgári engedetlenség a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz és a diákoknak is rossz példát mutatnak vele.