23° Budapest
2025 augusztus 21., csütörtök

Gazdaság

Minden hír

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Brit kormányfő: Nem kötünk az uniós szabályok alapján alkut Brüsszellel

Rishi Sunak szerint “a Brexit első eredményei már látszanak is”, ezért szó sem lehet róla, hogy svájci mintára olyan egyezményt kössenek az Európai Unióval, amely a brüsszeli szabályokon alapszik.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

El lehet-e kobozni a befagyasztott orosz vagyonokat, hogy abból építsék újjá Ukrajnát?

Ezen töprengenek az Európai Unió jogi szakértői, mert az Európai Bizottság minél előbb szeretné rátenni a kezét a zárolt orosz vagyonra. Több száz milliárd dollárról van szó.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Marad a 13 százalékos alapkamat, de nem ez most a nagy kérdés

Kamatdöntő ülést tartott a jegybank monetáris tanácsa: nem változnak a kondíciók.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Ismét belengette a gázszállítások csökkentését a Gazprom, a gáz ára el is indult felfelé

Az orosz állami cég azt állítja, hogy Ukrajnában maradt több mint 50 millió köbméter gáz, amit Moldovának szántak. Azzal fenyegetőznek, ha nem oldódik meg a helyzet, akkor hétfőtől kevesebb gáz megy Európába.

2 évvel, 9 hónappal ezelőtt

Az Európai Bizottság további 2,5 milliárd eurót ad Ukrajnának

2023-ra elosztva, összesen 18 milliárd eurót terveznek Kijevnek folyósítani.