A régiós nettó minimálbéreket összehasonlítani lehetetlen, a sok különféle kedvezmény miatt a nettó Magyarországon 133 ezer és 200 ezer forint között bármi lehet. A bruttó minimálbérek esetében tény, hogy a romániai magasabb, mint a magyarországi. A 2023-as bértárgyalások alapvetően nehezen haladtak, a kormányátalakítás sem gyorsíthatja a folyamatot.
Jack Ma 2020-ban három hónapra tűnt el, több nyugati lap értesülése szerint azóta elhagyta Kínát.
Egy hónapon belül ez már a második jelentős fegyvervásárlása az északi országnak, november elején sorozatvetőket vettek.
Szerdán elnöki pompával fogadják Washingtonban az oda érkező francia államfőt. Emmanuel Macron és Joe Biden tárgyalása azonban minden lesz, csak nem pompázatos.
A kamatstop igazságtalan, leginkább a legtehetősebb adósoknak kedvez, illetve rombolja a pénzügyi kultúrát, mert a kockázatos hitelt felvevő (azt megtartó) adósokat „segíti”. Az intézkedés indokolatlan, mert nincs már olyan sok változó kamatozású hitel az állományban. A kamatstop gyengíti a monetáris transzmissziót, így nehezíti a jegybank infláció elleni harcát. A kamatstop hatalmas plusz teher a bankoknak, így csökkenti hitelezési képességüket. És ezt nem az ellenzék véleménye, hanem a jegybanké.