0° Budapest
2026 november 07., szombat

Gazdaság

Minden hír

1 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Pátyon épül fel egy vezető kábelgyártó legnagyobb európai üzeme

A 42 ezer négyzetméteres csarnokban 2028 elején indulhat el a termelés.

1 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Az Integritás Hatóság egy hónapja talált összeférhetetlenséget a Semmelweis kancellárjánál, aki egyelőre marad a helyén

Augusztus végén jelezte az Integritás Hatóság az összeférhetetlenséget, még a korábbi kuratóriumi elnök tett is lépéseket ennek megszüntetése érdekében, de az ügyben azóta várakozó álláspontra helyezkedett mind a minisztérium, mind az egyetemet fenntartó alapítvány.

1 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Átlagkeresettel 5 évvel többet kell dolgozni egy 70 négyzetméteres lakásért, mint 20 évvel ezelőtt

A kormány Wekerle lakásépítési programja lesz hivatott enyhíteni a lakhatás- és az energiaválságon. Az egyre erőteljesebb hőhullámok sürgős cselekvést igényelnek.

1 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Gázpiaci válság: Katar újból meghosszabbította az LNG-export felfüggesztését

Április óta 96 százalékkal esett vissza a közel-keleti ország kivitele.

1 hónappal, 1 héttel ezelőtt

Továbbra is titkosak az Orbán-kormány által kistafírozott magántőkealapok

Gyakorlatilag eredménytelenül zárult a Transparency International Hungary (TIM) adatkérése 45 darab, 1500 milliárd forintnyi közpénzt felszívó magántőkealap privát befektetőinek a kilétéről. Az adóhatóság által vezetett nyilvántartás ugyanis jogsértő módon hiányos és pontatlan, felelős azonban nincs.