Adójogi kihágás miatt menesztette vasárnap Rishi Sunak brit miniszterelnök a kormányzó brit Konzervatív Párt elnöki tisztségéből Nadhim Zahawit.
Sokezren hajráztak decemberben, hogy igénybe tudják venni a hárommillió forintos lakásfelújítási támogatást és a hozzá járó 6 milliós kedvezményes hitelt. Akinek sikerült miden papírt, számlát időben beadnia, érdemes most be is biztosítani mindazt, amit milliókért beépített a lakásába.
Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek - jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Fordulatot hozott a 2022-es év az idősek anyagi helyzetében: hosszú idő után most először közeledhetett az idősek és az aktív korúak átlagos jövedelmi szintje. A Bankmonitor becslése szerint tavaly 51 százalékra emelkedett az átlagos ellátás és a nettó átlagkereset aránya.
Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság - jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.