Pedig az elnök igyekezett biztosra menni, és meg is fenyegette azokat a republikánusokat, akik a vámok ellen szavaznak.
Rászoruló háztartásonként 19 ezer forint, összesen 23 millió forint költséget jelent a pécsi önkormányzatnak, hogy a kormány által adott tűzifát nekik kell felaprítani és szállítani. Az önkormányzatnak nincs ennyi pénze, ezért nagyon gyorsan ki kellene egészíteni és el kellene fogadni az idei költségvetést.
Három hónapja a toleranciasávban van az infláció, így az MNB-vel kötött megállapodás értelmében a bankok immár felszámolhatják az ügynevezett alapszámlák számlavezetési díját. Ez akár havi 1454 forint is lehet.
A köztársasági elnök és a kormány közti viszály a varsói Nemzetbiztonsági Tanács szerdai ülése után még azt is boríthatja, amiben eddig egyetértés látszott.
A várakozásoknál is kisebb, éves alapon mindössze 2,1 százalékos inflációt mért januárra a KSH, ráadásul a havi alapú áremelkedés is szokatlanul alacsony volt. Számos tényező alapján az infláció egész évben a korábban vártnál kedvezőbben alakulhat. Ezzel egyre valószínűbb, hogy a jegybank már február végén csökkenti az alapkamatot. Emiatt a forint árfolyama valamelyest gyengült.