Az üzleti beszámolók szerint a magyar-orosz üzletember két cége is úgy adott több milliárdos kölcsönt, hogy erre nincs engedélye.
A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége hétfőn tárgyalta a Tisza Párt képviselőjének, Melléthei-Barna Mártonnak a vitaindító cikkét, amelyben azoknak a jogászoknak a felelősségre vonását javasolja, akik tudásukkal és szolgáltatásaikkal aktívan részt vesznek a korrupciós cselekmények megvalósításában.
A fővárosban 666 ezer forint a havi nettó munkajövedelem, míg a Borsod megyei Csenyétén 75 ezer.
A költségvetés terveit értékelték magyar elemzők, akik közül többen a kockázatokra hívták fel a figyelmet.
A kínai elektromos és hibrid autók már beszakították Európa kapuját: a fejlett technológia, a látványos dizájn és a szolgáltatási minőség mellé a kínai autókra jellemzően olyan árcédula kerül, amivel a lassan változni képes, hagyományos német, fracia és olasz gyártók alig tudnak lépést tartani. Valóban elkerülhetetlen, hogy kínai autód legyen? Mit tehet és mit tesz Brüsszel? Mi legyen Magyarország státusza, ha egyszerre próbál a kínai autóipari beruházások európai hídfőállása és a hagyományos autógyártás bástyája lenni? Erről szól a mai Közös Költség podcast.